inkeibence:

Na, mielőtt még a nagyanyátok is hipszter lenne, végre egy hipszterekről szóló cikk a Quarton!!!

ha a hipszter, mint szubkultúra elsősorban nem is a zenéről szól, akkor ideje lenne, persze nem a quarton, de megvizsgálni még pár, nem zenei alapú szubkultúrát, mondjuk a hivatásos politikus, a bmw-s középvállalkozó vagy a gyurcsányista nyugdíjas életének bemutatása maga lenne a mértékadó közszolgálatiság
van mondjuk ez a bankár blog, de magyarul semmi
pedig nem is lenne nehéz:
Bár a magyar közbeszédbe csak az utóbbi egy-két évben került be a befektetési bankár kifejezés, az angolszász (és ezen belül különösen az amerikai) sajtóban már jóval régebb óta jelen van. Sőt, vannak, akik már el is temették illetve halálhírét keltették, mások viszont arról beszélnek, hogya hiphop-kultúra robbanása óta nem volt szubkultúra Amerikában, amely ennyire láthatóan jelen lett volna és domináns lett volna a divatban, életmódban és persze a zenében. Ráadásul a befektetési bankárok fokozott jelenléte már korántsem csak amerikai jelenség, évek óta megfigyelhető az európai nagyvárosokban, így természetesen nálunk is. És akárcsak Amerikában, ideát is villámgyorsan megjelent a befektetési bankárok közutálata: “Ha van most divatosabb, mint befektetési bankárnak lenni, akkor az a befektetési bankárok utálata” – írta a Guardian 2010 októberében, de a téma bő egy évvel később is ugyanúgy aktuális. Sőt, nálunk pláne, hiszen komolyabban csak tavaly jelent meg a téma a különböző trendmagazinokban és blogokban.

  1. vaningyen reblogged this from inkeibence and added:
    hipszter, mint szubkultúra elsősorban nem...a zenéről szól, akkor ideje
  2. sandorbisztray reblogged this from inkeibence and added:
    dolog, ha idegesít...színtér kifejezés?
  3. mivoltmaaneten said: ezt értem, de miért kell buzikkal illusztrálni?
  4. inkeibence posted this